Az 1989-es rendszerváltás után megváltozott a lengyel mozi működési elve: manapság ugyanúgy funkcionál, mint a közepes méretű, nyugat-európai országok filmgyártása általában. Iparágként a lengyel mozi már a kilencvenes évek elején megmutatta, mit tud.

Van a lengyel kultúrának egy jellemző vonása, amely megkülönbözteti más országoktól: a metafizikai útkeresés itt sajátos módon kötődik a történelmi tapasztalatokhoz. Ez a képzőművészetre is vonatkozik.

Az idők homályába vész, a magyarok mikor kezdték elismerni a lengyel előadóművészek teljesítményét - a sor minden bizonnyal Chopinnel kezdődött, de ha közelebb jövünk az időben, a lengyel kortárs zene nagyjaitól a dzsesszlegendák fellépéséig mindig csordultig telnek a magyar koncerttermek, és ez nem szimplán a lengyel-magyar barátságra vezethető vissza.

Az irodalmi művekből dolgozó drámai színház számos válfaja és variációja mellett olyan műfajok is kibontakoznak és jelentős eredményeket érnek el Lengyelországban, amelyekben nem a szó a legfontosabb kifejezőeszköz (ilyen a képzőművészeti, a zenés és a mozgásszínház).

A lengyel irodalom – mind jó, mind rossz értelemben – Lengyelország zűrzavaros, drámai történetének köszönheti sajátos és egyedülálló jellegét, sokrétűségét, de ebből ered hermetikussága is.

A rendszerváltás után a lengyel kultúra új kihívásokkal néz szembe. Az Európai Unióba való belépés óta egyesek várakozással tekintenek a kontinensnek erre a felére, az ex Oriente lux reményében innen várják az „egzotikus életerőt”, a friss inspirációkat adó impulzust. Mitől különleges a művészet a világnak ezen a részén, mivel járulhatnak hozzá a lengyelek a kulturális integráció ügyéhez?

Under Construction

Feltöltés alatt