BŰN-TI, MI és ŐK

Kiállítás

2014. március 6. (csütörtök), 19.00 — március 21. (péntek)

1061 Budapest, Andrássy út. 32

BŰN-ti, mi és ők

Hugyecsek Balázs- Rizmayer Péter

A kiállításon a természet és az ember kölcsönösen romboló viszonya látható. A videó minimalista performanszaiban csak kis változtatásokat viszünk végbe a természetben, abban semmilyen kárt sem okozva, ellentétben a legtöbb emberi beavatkozással, mégis két performansz között egy-egy faág suhint ránk, mintegy büntetésül az addigi tetteinkért, akár egyéni, vagy kollektív szempontból. Az ember szokása az ítélkezés és a büntetés, de mi ezt megfordítjuk, a természet hajtja végre a büntetést rajtunk, az előadókon.


A termeket a forgatás helyszínéről, a Duna árteréből gyűjtött uszadékfával fogjuk körbe, egy installációba foglalva a mozgóképeket. Kiállításunk a Dunán levonuló tavalyi árvízre, mint a legutóbbi katasztrófahelyzetre reflektál.

 

kurátor: Bánki Ákos

Megtekinthető: március 21-ig

2014-03-06, Budapest, Latarka Galéria, Andrássy út 32.

 

Vesszőfutás

A finoman habzó folyam sávozott iszapos partján az elhaladó emberi léptek nyomán lábnyomok keletkeznek, amelyek szinte észrevétlenül tűnnek el, s a part újra kisimul, és marad a víz, a hullámzás, a sodrás, a hömpölygés, az áradás, az apály és dagály a természet rendje szerint.

Az emberi lábnyomok azonban a valóságban nem enyésznek el diszkréten és észrevétlenül, hanem ormótlan nyomot hagynak, ahová csak az ember beteszi a lábát.

A Hugyecsek Balázs és Rizmayer Péter alkotta művészpáros a természettel folytat panteista diskurzust a maga ironikus, aktív, cselekvő módján. Az ártér a pusztuló és újjáéledő, mindig új- és újrajzolatú látványával kiváló terepet nyújt minimalista performanszaikhoz.  A halott, csupasz, télvégi táj, a korhadó, málló fatörzsek, a kusza, kopár bozótos és a sűrű, rusztikus mintázatú avarszőnyeg  biztosítja a kulisszákat. Ám ezúttal a természet nem passzív félként van jelen, hanem kezébe veszi sorsa irányítását.

A paysage-etűdöket rövid akciók füzére alkotja, melyek során a két művész beavatkozik a természet megszabott rendjébe, de a fellázadt táj megbünteti, kiveti magából a betolakodókat. Az akciók anti-landart művek, hiszen valójában a két művész nem hagy nyomot a természetben, ténykedésük során inkább ők maguk vállnak a természet kiszolgáltatott játékszereivé.

Korábbi természeti közegben végrehajtott akcióik során is, a tényleges beavatkozás helyett inkább az ember pusztító, romboló tevékenységét próbálták enyhíteni, eltüntetve a megsebzett táj gyógyulatlan hegeit. Vagy pusztán a szemlélődés eszközét választva, elmélkednek a múló természeten. Számukra a természet élménye nem merül ki egy koratavaszi fűvészkerti sétában, vagy a geometrikus rendben ültetett holland tulipánhagymák csodálatában, ők a romlatlan, zabolátlan, vad tájakat keresik.

A kiállítótérben is akkor mozognak otthonosan, ha organikus útvesztővé alakítják azt, telezsúfolva a táj kellékeivel. A göcsörtös ágak által megtámasztott „tájemlékmű” mementóként, figyelemfelhívó torzóként áll előttünk, s ezzel párhuzamosan a felvillantott természeti katasztrófák jelzik az emberiség által járt út buktatóit.  

S végezetül mindannyian meghajolunk a természet ereje előtt…

 … és marad a víz, a hullámzás, a sodrás, a hömpölygés, az áradás, az apály és dagály a természet rendje szerint.

 

Szentendre, 2014. március 5.

Kopin Katalin

Videók