A Kiátkozott Katonák Nemzeti Emléknapja

2019. március 1. (péntek)

„A háború nem ért véget […]. Soha nem fogunk beleegyezni abba, hogy másként éljünk, mint egy teljes mértékben szuverén, független és igazságosan kormányzott Lengyel Államban […]. Kiadom Önöknek utolsó parancsomat. Folytassák munkájukat és tevékenységeiket az állam teljes függetlenségének helyreállítása szellemében.” – írta a Honi Hadsereg utolsó parancsnoka, Leopold Okulicki „Niedźwiadek” tábornok 1945-ben.

Lengyelország nehéz helyzetbe került 1945 után. A teheráni, jaltai, potsdami konferenciák eredményeként a gyakorlatban Európát kölönböző befolyású övezetekre osztották fel. Az 1944-től létrehozott lengyel kormányok nem szabad választások útján alakultak, hanem a Szovjetuniótól függtek. Az1947-ben megrendezett parlamenti választások eredményeit meghamisították, többek között a szovjet politikai rendőrség, az NKWD által.
A földalatti függetlenségi mozgalom katonái fegyveres ellenállást hirdettek az új hatalommal szemben. Ma „kiátkozott/rendíthetetlen katonáknak” nevezik őket, hiszen egészen 1989-ig, Lengyelország szuverenitásának visszaszerzéséig a Lengyel Népköztársaság tevékenységüket bűncselekménynek minősítette, és a sztálini terror időszakában rajtuk elkövetett kínzásokról mélyen hallgatott. 1943-ban alakultak az első antikommunista földalatti alakulatok, de az elnyomó hatalommal szembeni legintenzívebb fegyveres ellenállás 1945-re esett. Becslések szerint mintegy 200 ezer ember volt tagja a háború utáni különféle konspirációs szervezeteknek. Az ellenállók szembeszálltak a lengyel nemzet felett uralkodó idegen hatalommal. Céljuk Lengyelország újjászervezése volt, szabad és demokratikus választások Lengyelországban.
A kiátkozott katonák nem csak a harcokban vesztették életüket. Sokan közülük börtönökben, ahol megkínozták, meggyilkolták őket. Az ítéleteket a demokratikus normáktól eltérő módon szabták ki. Voltak akiket szovjet munkatáborokba hurcoltak. Sokan a németekkel való kollaborálás hamis vádjával ítéltek el, még akkor is, ha a II. világháborúban a földalatti állam alakulataiban aktvían részt vettek a náci megszállók elleni harcokban.
A földalatti ellenállás antikommunista hősei 1947 februárjában jöttek elő az illegalitásból, de sokaknak közülük a Lengyel Népköztársaság végéig álneven kellett rejtőzködniük. Az utolsó Kiátkozottat, Józef Franczak „Laluś”-t 1963-ban lőtték agyon.
Bár a Lengyel Népköztársaság konzekvensen ki akarta törtölni az antikommunista hősöket a kollektív emlékezetből, a lengyelek nem feledték a „kiátkozott katonákat”. Emlékük azonban nem tűnt el, a 90-es években pedig új életre kelt. Ekkor született meg a "Kiátkozott Katonák" fogalma, a történészek pedig komolyan belefoghattak a kutatásba. 2011-től annak a napnak évfordulóján, amelyen a mokotówi börtönben kivégezték a Szabadság és Függetlenség Egylet vezetőségének utolsó hét tagját, ünnepeljük a Kiátkozott Katonák Nemzeti Emléknapját. A Kiátkozottak története ma az önrendelkezésért folytatott harc története, a bátorság és a szabadságvágy szimbóluma.

A Lengyel Köztársaság Külügyminisztériumának Sajtóirodája