DOUBLE -Tomek Baran és Łukasz Stokłosa kiállítása

Kiállítás

Tomek Baran és Łukasz Stokłosa egy nyáron át megtekinthető kiállítása a Platán Galériában.

2015. június 24. (szerda), 19.00

Platán Galéria

1061 Budapest, Andrássy út. 32

DOUBLE - TOMEK BARAN - ŁUKASZ STOKŁOSA

megnyító június 24-én 19.00 órakor

megnyítja Popovics Viktoria művészettörténész

megtekinthető augusztus 14-ig

Popovics Viktória művészettörténész megnyító beszéde:
Szeretettek köszöntök mindenkit TOMEK BARAN & ŁUKASZ STOKŁOSA DOUBLE című kiállításán.
Tomek Baran és Lukasz Stoklosa a harminc év alatti fiatal lengyel művészgenerációhoz tartoznak, de a nemzetközi
 kortárs művészeti szcénában is látható pozíciót foglalnak el. Mindketten a komoly hagyományokkal rendelkező krakkói képzőművészeti egyetem festő szakán végezték tanulmányaikat. Barátok, sőt egymás munkásságát is figyelemmel kísérik. Bevallom, kezdetben fenntartásaim voltak azzal kapcsolatban, hogy hogyan hatnak majd együtt Baran viszonylag nagyméretű, monokróm vásznai és Stoklosa figuratív, 50x40-es festményei. De erről majd kicsit később….
Tomek Baran neve és festményei nem ismeretlenek a budapesti képzőművészeti szcénában sem. 2013-ban a Knoll Galériában voltak láthatóak művei, egyébként a rangos varsói Le Guern galéria művésze. 2014-ben résztvevője volt a varsói Modern Művészeti Múzeum két kurátora, Sebastian Cichocki és Łukasz Ronduda által rendezett As You Can See – Polsih Art Today című mega-tárlatnak, mely egy új, friss lengyel kortárs művészeti kánon körvonalainak megrajzolását kísérelte meg. 
Lukasz Stoklosa a nagy múltú krakkói Zderzak Galéria művésze, 2014-ben pedig beválagották a Beers Contemporary által kezdeményezet 100 Painters of Tomorrow c. projektbe, a 21. század száz legígéretesebb festője közé. Leszögezhetjük hát, hogy míg a lengyel művészet nemzetközi sikerét olyan társadalmilag érzékeny, politikai kéréseket és történelmi tabukat feszegető művészek alapozták meg, mint például Artur Żmijewski, Zbigniew Libera vagy Katarzyna Kozyra, addig a 2000-es évek után fellépő új generáció bátran járja a saját útját. Témaválasztás, problémaérzékenység és művészeti alkotásmód tekintetében egyaránt egy radikálisan új nemzedék az övék. 
Baran műveivel kapcsolatban gyakran elhangzik a perfekcionizmus, a sterilitás, a minimalizmus, a referencia-nélküliség „vádja” – persze a vád itt szigorúan idézőjelben értendő. Az általa művelt nem narratív, pure festészet a legalapvetőbb - ha tetszik - legősibb festészeti nyelv. Monokróm, nem-ábrázoló munkái azonban a festészet hagyományos kereteit feszegetik szó szerinti és átvitt értelemben. Vásznai legfőképp az őket befogadó tér és a festmény, mint tárgy relációjában ragadhatóak meg leginkább, célja pedig a harmadik dimenzió megnyitásával az, hogy a környező világ részévé tegye a képet. A zománcfestékkel készült tükröződő panelei ugyanis utat törnek a térbe, a vászon szélei kilépnek a síkból. A hajlított vakráma illúzióját a festmények installálási módja töri meg. A hagyományos szemmagasságban való falra függesztés helyett itt a vásznak a földön állnak és egy meghatározott szögben vállnak el a fal síkjától. A vásznak monokróm ablakként – vagy a földre helyezett műveknél inkább ajtóként - nyílnak meg a látogató előtt. Ha majd közelebb megyünk például ezekhez az Yves Klein kék vásznakhoz, megfigyelhetjük a deformálódott felület és az ipari zománcfesték összjátékát. Ez az általa használt indusztriális anyag ugyanis meglehetősen autonóm, Tomek tehát kísérletezik és tudatosan épít a véletlen kompozíció-formáló szerepére. 
Ezzel szemben Lukasz Stoklosa a portré és az enteriőr tradicionális műfaját kelti életre, de egy sajátos, mondhatni perverz módon. Itt kiállított képeinek inspirációs forrása Agatha Christie Poirot sorozata. A vásznakon olyan filmkockák elevenednek meg, amelyekből nem igazán ismerhető fel a narratíva, csupán architektúra-részleteket, szobák szegleteit látjuk, hangulatilag azonban nagyon erős atmoszférát teremtenek ezek a képek. A dekadencia, a melankólia, a noir esztétika ugyanúgy Stoklosa referenciapontjai közé tartozik, mint a pornófilmek képi világa, de minden esetben absztrahálja a témát. Lukasz olyan vizuális nyelvet alakított ki, mely egyrészt a klasszikus festészetre emlékeztet, a referenciái azonban nagyon is aktuális és kurrens tartalmakat érintenek. 
Kezdeti fenntartásaim, a méretkülönbségből, az ábrázoló és a nem ábrázoló festmények egymás mellett való elhelyezéséből és ütköztetéséből adódó kétkedésem teljesen feloldódott. A két fiatal lengyel festő által művelt radikálisan eltérő festészet ugyanis nem egymás ellen dolgozik, hanem épp a nézőpontok váltogatására, a retinális befogadás dinamizmusára játszik. Míg Tomek Baran festményeiben gyakran magunkat vagy a tükröződő környezetet látjuk és ösztönösen hátralépünk, addig Lukasz Stoklosa képei mágnesként vonzanak közel magukhoz. 
Menjünk hát közel vagy tartsunk távolságot, és ami a legfontosabb, a művészek jelen vannak, ezért bátorítanék mindenkit, hogy használja ki a lehetőséget, hogy egyenesen tőlük kérdezzen. 
Köszönöm a figyelmet!

Videók