Az érem másik oldala

Film

Borys Lankosz filmje az "Egymásra nézve" című programsorozat keretében.

2011. március 31. (csütörtök), 18.30

Örökmozgó Filmmúzeum

1074 Budapest, Erzsébet krt. 39.

További időpontok és helyszínek >>

Egymásra nézve –visegrádi filmek EGÉSZ ÉVBEN

A sorozat nyitórendezvénye

2011. március 4-6.                                                   

A tematikus rendezvény a Visegrádi Együttműködés húszéves évfordulóját ünnepli a V4-ek filmművészetén keresztül engedve bepillantást a négy ország kultúrájába.

Húsz éve, 1991. február 15-én írták alá Visegrádon Magyarország, Cseh-Szlovákia
és Lengyelország ,,együttműködéséről” szóló megállapodást, s ettől kezdve a fenti országokat Visegrádi Országok, ill. Szlovákia Csehországtól való elszakadása után Visegrádi Négyek néven emlegetik a nemzetközi diplomáciában és a sajtóban.

Az Örökmozgó Filmmúzeum ad helyszínt a ciklikus rendezvénynek, mely Makk Károly 1982-ből való legendás filmjéről kapta nevét, -nem ok nélkül. A magyar, szlovák, cseh illetve lengyel filmalkotások bemutatásán keresztül egész éven át lehetőségünk nyílik rá, hogy „egymásra nézve” megtaláljuk és felfedezzük a négy szomszédos ország kulturális metszéspontjait.

A rendezvény programja:

03.04.  20.00  Egymásra nézve (HU) az est vendége Makk Károly

03.05.  18.30  A lélek nyugalma / Pokoj v duši (SK)

          20.30  Karamazovok / Karamazovi (CZ)

03.06.  18.30 Az érem másik oldala / Rewers (PL) eredeti nyelven, magyar felirattal

 

További időpontok márciusban:

03.10.  18:30 Az érem másik oldala / Rewers (PL) eredeti nyelven, magyar felirattal

03.17.  18.30 A lélek nyugalma / Pokoj v duši (SK)

03.24.  18:30 Nem félünk a farkastól / Kdopak by se vlka bál (CZ), magyar felirattal

03.31.  18:30 Az érem másik oldala / Rewers (PL) eredeti nyelven, magyar felirattal

 

További információk: http://www.filmarchive.hu/orokmozgo/program/index.php

A lengyel programról bővebben:

Az érem másik oldala (Rewers)  színes, fekete-fehér, lengyel vígjáték, 99’, 2009

A film története két idősíkban – a múlt század 50-es éveiben és napjainkban – játszódik. Főszereplője Sabina (Agata Buzek), akinek anyja minden eszközt megragad, hogy lányának megfelelő férjjelöltet találjon. A helyezet az éles nyelvű, excentrikus nagymama uralja, aki előtt semmi sem marad titokban. Ám a férjjelöltek közül senki sem kelti fel Sabina érdeklődését. Mígnem egy szép napon, mintegy a „föld alól” megjelenik az elbűvölő, intelligens és ördögien jóképű Bronislaw (Marcin Dorocinski). Jelenléte számos meglepő, a női természet másik oldalát megmutató eseményt indít el…

Borys Lankosz alkotása méltán nevezhető a 2009-2010-es esztendők legnagyobb lengyel filmsikerének. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Lengyel Filmakadémia 13 kategóriában kiosztott díjából 8-at a fiatal, debütáns rendező művének ítélt oda.  A film 2009-ben, a gdyniai Lengyel Játékfilm Fesztiválon 11 kategóriában aratott elismerést, továbbá  számos más fórum is kitüntette a film alkotóit. Lankosz történelmi témát újszerűen, sajátos humorral adaptáló filmjének történetét a sztálini-korszakba helyezi, úgy hogy közben lenyűgöző színészi alakításokat felvonultatva sajátos feketekomédiát teremt. Filmje intelligens, fordulatos, sajátos hangvételű alkotás. A lengyel mozgókép történetében ezek az erények ritkán jelentkeznek egyszerre, a fiatal elsőfilmes munkája épp ezáltal értékteremtő. Erről tanúskodik a Rewers-t kísérő díjzápor.

 

Rendezte: Borys Lankosz
Forgatókönyv: Andrzej Bart
Fényképezte: Marcin Koszałka
Zene: Włodzimierz Pawlik
Gyártó: Studio Filmowe Kadr
Producer: Jerzy Kapuściński
Szereplők: Agata Buzek, Krystyna Janda, Anna Polony, Marcin Dorociński

 

SZERVEZŐK:

Magyar Nemzeti Filmarchívum, Cseh Centrum, Lengyel Intézet, Szlovák Intézet

 

A filmek eredeti nyelven, magyar felirattal kerülnek bemutatásra.

Jegyek a mozi jegypénztárában kaphatók 800 forintos egységáron.

 

Időpontok és helyszínek

  • 2011. március 31., 18.30
  • 2011. március 10., 18.30 - Örökmozgó Filmmúzeum - 1074 Budapest, Erzsébet krt. 39.

Videók