Az Apró dolgok Istene

Kiállítás

Kiállítók: Klaudia Kosziba, Szőke Erika, Horvát Roland, Őry Annamária

2015. január 8. (csütörtök), 19.00 — január 23. (péntek)

Latarka (Platán Galéria)

1061 Bp., Andrássy út.32

A kiállítás egy szerencsés találkozás eredménye. Két Szlovákiában élő alkotó ( Klaudia Kosziba, Szőke Erika) és két Budapesten élő művész (Horvát Roland, Őry Annamária) munkáiból válogat.

Kapcsolat teremtés.Egyrészt a művészek és régiók között, másrészt a világgal való kapcsolat,-ami ez esetben a mindennapi élet apró momentumaiban jelenik meg,ahogy a belső történések tükrében megmutatkozik.

Megnyító január 8-án 19.00 órakor

Kurátor: Tomasz Piars

Megtekinthető január 23-ig


A kiállítás négy alkotója (Klaudia Kosziba, Szőke Erika, Horvát Roland, Őry Annamária) különböző látásmódokat alkotói attitűdöket képviselnek, mégis sok minden, ami leginkább a festőiségben, illetve egy-egy azonos szimbólum megtalálásában jelenik meg, gyakran mintanyiunknál azonos. A kiállítás azokra a pontokra fókuszál ahol nincs semmi, arra, amikor nem nézünk sehova, mégis a szem elkap a valóságból egy pillanatot, egy apró dolgot: egy ottfelejtett kesztyűt, egy kézmozdulatot, egy megcsillanó fényt egy üvegen, és ez az apró dolog válik a belső élet tárgyává, érzéseket,hangulatokat, gondolatokat közvetítve. Tehát a mindennapi dolgokról, az apró dolgok isteneiről szól a kiállítás. Természetesen egy-egy dolgot mindenki másképp visz tovább, „a pillanat „szubjektív benyomásokat tükröz, mégis a rész-ben megjelenő egész -ről szól. Hiszen, és itt lép be a szubjektum, egy pillanatot, amiben érzések gondolatok kapcsolódnak egybe, mindenki másképp lát, valakit a dolgok dinamikája érdekel, és érzelmi mélysége (Horváth Roland, Klaudia Kosziba) éppen ezért, a valóságból kiragadott kép (egy kenyeret elmetsző kés, néhány kis üveg az asztalon) alkalmas arra, hogy a megélt tapasztalatot közvetítse, festői eszközökkel.

Van, akit nem a dinamika vonz, hanem a szemlélődés, belemerülés valamibe, egy jelképpé vált mozzanat kapcsán. Ez sokszor elemző
álláspont, is egyben, így a munka sokszor sorozatokban bontakozik tovább ( Szőke Erika, Őry Annamária) Sokszor önreflexiós kísérletekké is válnak. Hiszen a tudatunkban hordunk mindent. A viszonylagosság felismerése, és az egyensúly megtalálása mintanyiunk számára fontos.” Egy lábbal, vagy kézzel, az ember mindig a talajon kell, hogy maradjon” . Az emlékek, (Erika Szőke, utazás nagyanyámmal) egy régi fénykép kapcsán felmerülő viszonyok, éppúgy a szubjektív és az egyetemes egész részei. A teljesség itt nem a pillanat esszenciájának a szemszögéből jelenik meg, hanem egy nagy időtlen ciklus részeként, aminek az alkotó, mint szereplő is része.

A test- kéz éppen így hordoz végtelen jelentést magában.

”Érintés”

Érintettség, megérintés. Az érintés és ez által az érintettség, amiben valódi belső elmozdulásunk, külsővel való kapcsolatteremtésünk, és hasonulásunk vagy elegyedésünk válik tapinthatóvá érezhetővé. Kezek, mint az érintés eszközei, kesztyűk, amik holmi burokként, avatarként képessé tesznek bennünket más külső világokban való érintkezésre, de maga a világtól való és szív általi érintettség képei is. Puhább érzékenyebb nem látható de tapasztalható belsőnk belül marad, de a húsból körénk szőtt kezek hidak és biztos médiumai a körülölelőknek. Egy virág, egy kislány arca, egy madárka, egy láb és egy kéz, szólni tudnak egymáshoz, de mindannyian a túlsó világon vagyunk valóban.

„A képek egyszerűek, mintegy ollóval kivágott talált képek az íróasztalon.

Önálló életük van, az első két kép határozza meg a hozzájuk fűzhetőket, így hát játszani lehet vele, tehát esetlegességük és fura kivágottságuk miatt a csoporthoz illeszthető darabok száma nő, így egy tánccá, egy dallá válnak, és többnyire érzelmi semlegességük, avagy visszafogottságuk miatt, a néző egészíti ki őket, avagy a nézőben tud belobbanni valami nem változó örök „

( Őry Annamária, Horváth Roland 2014.)